Gyónás

Néha történnek dolgok, amelyeket az ember nem hogy megérteni, de józan ésszel felfogni sem képes, és nem bírja belátni, hiába is töri a fejét, hogy mi idézte elő a történéseket, mi is volt a mozzanat, aminek kihatásaként az élete ismét új irányt vett. Ahogy első "olvasatra" a helyzet tanulsága sem tűnik könnyen felfoghatónak, érthetetlen, hogy mit akar a Sors, vagy Élet, vagy akármilyen nevezetű irányító megmutatni, megtanítani az embernek. Csak éled az életed, csak vakon úgy gondolod, kellő figyelemmel és hatalommal bírsz felette, irányítod, kézben tartod, csak azt csinálod, amit eddig is, hogy egyszer eljöjjön egy este és remegő gyomorral, az értetlenségtől kótyagos fejjel belásd, valahol gyenge voltál, figyelmetlen, hanyag és felelőtlen és bár van választásod a történtek után, nem tudod, hosszú távon mi a jobb, mi az a döntés, amelyik helyes is és te sem bánod majd.

Ismersz valahonnan, már tudod is, miről beszélek. Lehet, hogy nem is érted, miért okoz ez nekem gondot, miért ébredek néha elkeseredve, vagy csap belém a felismerés, mint a villám. Lehet, hogy fel sem foghatod, miért okoz nekem ekkora problémát a gondolat, hogy ismét gyereket várok, immáron negyedszer, mikor az élet maga a csoda.

De engem mégiscsak megállásra kényszerített a tény. Mert nem értettem, hogyan történhetett. Magyarázhatom én itt a bizonyítványom, hiszi a piszi, hogy úgy tudtam, kellően elővigyázatos voltam, mikor a száraz tények ellenem beszélnek. Növekszik bennem valaki, akire már egyáltalán nem számítottam, aki még a jövendőbeli nővérkéjénél is nagyobb meglepetést okozott nekem a létezésével. és aki ellen annyira ágált a tudatom, hogy inkább bele sem gondoltam, mekkora és milyen lehet, mert nem akartam semmit érezni iránta. Szerettem volna, hogy ne legyen. Szakadjon ki a testemből és hagyjon élni, fejeződjenek be a folyamatos hányingerrel töltött napok, érjen véget az érdektelenség, amit hetek óta éreztem, lehessek újra energikus, vidám.

Vess rám követ- elindultam, hogy elvetetem. A terhesség tényét véglegességgel megállapító orvosi vizsgálaton kijelentettem, hogy nem akarom őt, annak ellenére sem, hogy addigra már csaknem a tizedik héten tartottam. Nem lettem népszerű azon a napon. Éreztem, hogy pontosan olyan felelőtlen embernek tartanak, amilyennek én gondoltam magam, a tényleg váratlan terhességem miatt, éreztem, hogy neheztelnek rám, amiért ilyen egyszerűen ki merem jelenteni, hogy egy élet végét kívánom. Letörten mentem át az ultrahang vizsgálóba, ahol halk szavú orvos várt, és érzelemmentes hangon kérdezte, hogy el akarom-e vetetni a képernyőn látható kis foltocskát. De a halk szavak, az érzelemmentesség akkor és ott nagyon jól esett. Nem láttatta, éreztette, hogy mit gondol, mennyire érti meg, hogy három gyerek után nem akarok egy negyediket is, csak elvégezte a vizsgálatot, megmérte a kis babszemet és megállapította a korát.

Mire ehhez a vizsgálathoz eljutottam, már a Családvédelmi szolgálathoz is kaptam időpontot. A telefonban hallható hang sem tükrözött ítéletet, de bennem azért már alakult az önvád. A figyelmetlenségért, a döntésért, a múltért és jövőért, a személyiségemért, a tévedéseimért.

Néhány napig úgy gondoltam, egyenes úton haladok. Barátnőmmel már korábban megosztottam a helyzetem, a gondolataimat, a terveimet és olyan mértékben mellettem állt mindenben - szigorúan emlékeztetve, hogy két választásom is van -, hogy általa is erősebbnek érezhettem magam. Úgy éreztem, tudtam, hogy mi vár rám, láttam magam előtt egy következő lépést és a rövidtávú jövőt. Már láttam magam a kórházban, képzeletben ott feküdtem az ágyon, altatás előtt, felpolcolt lábakkal.


Aztán jött egy szombat délután. Ritka alkalom kettesben a férjemmel. S ahogy az már köztünk ilyenkor megszokott,  erről is beszélgethettünk. Arról, hogy szeretném, ha minden olajozottan menne, ha a szükséges intézendőket időben letudhatnám, és minden rendben lenne. Ezekbe a tervekbe szinte tudatlanul úsztak be egy másik választási lehetőség képei. Kérdések és válaszok arra vonatkozóan, hogy mi történne, ha mégsem... Ha vállat vonnánk és nem érdekelne, hogy ki, mit gondol a mi négy gyerekünkről, ha nem adnánk meg magunkat a tehetetlenségnek és igenis felkészülnénk, kellően átalakítanánk ismét az életünket és helyet biztosítanánk benne egy váratlan, de attól még kedves vendégnek.

Kimondatott- a baba megmarad. Ott lakik, még akkor is, ha nem értjük, hogyan, de tudjuk, lesz helye. Tudunk álmodozni róla, ahogy a végrehajtandó változásokról, a megtételre váró kisebb nagyobb lépésekről. TUDUNK TERVEZNI, és talán hihetetlen, de ettől még én is máshogy érzem magam. Mintha ez lett volna az a lépés, a terhességmegszakítással szemben, amelynek van folytatása. Mintha az abortusz után az üresség várt volna rám. Vagy más, már nem tudom, és nem is fogom megtudni. Mert Ő, aki még csak alig néhány centit kér a testemből, de hamarosan jó részét uralni fogja, egyelőre ott marad, ahol van, a hasamban.

képek forrása:
http://picuri.blog.hu/2007/09/09/homerozes_ovulacios_teszt_es_a_csoda
http://www.gyermekevek.hu/cikk/a_terhessegi_teszt_eredmenye_sokszor_csaloka