Tíz út önmagad szeretetéhez

Tavaly Karácsonyra megleptem magam egy könyvvel, amiről talán egy női magazinban olvastam nem sokkal előtte. Jó ideig várta a könyvespolcon, hogy komolyabban belemélyedjek, valahogy meg kellett érnem rá, és az életemnek is el kellett jutnia odáig, hogy ismerni akarjam, amiről szól.

Louise L. Hay: Az erő benned van című könyvéről van szó. Sokan ismerhetik már, főleg olyan emberek, akik szükségét látják önmaguk, világképük, önképük komolyabb átértékelésének, akik úgy érzik, felelősséget képesek és akarnak vállalni a gondolkodásmódjukért, a környezetükhöz, múltjukhoz, jövőjükhöz fűződő viszonyukért.

Az olvasással néha lassan, néha nagy sebességgel haladok, de érzem, képes vagyok az írónő gondolataira hangolódni, amit ír és ahogy azt nagymértékben magaménak érzem, ezáltal könnyebben befogadom, elfogadom, átgondolom és alkalmazom. Főként, mert én is érzem, az életem nem mehet úgy, hogy folyamatosan neheztelek magamra a múlt és jelen hibáiért, hogy önkifejezésem eszköze az agresszió, hogy cselekedeteimért naponta gyűlölök magamra nézni a tükörben. Hogyan is élhetnék jó viszonyban másokkal és fogadhatom el őket, ha magammal nem vagyok képes zöld ágra vergődni, hogyan érezhetek örömöt mások sikere és boldogulása miatt, ha nem engedem meg magamnak a sikert, ha nem hiszem el,hogy életem pozitív változásaira nem csupán képes, de méltó is vagyok?

Mindenképpen olvasásra ajánlom a könyvet, átgondolásra a benne feltett kérdéseket és napi ismétlésre a leírt megerősítéseket, hátha tényleg el lehet jutni abba a pontba, ahol a "Megérdemlem a jót, biztonságot, jól-létet és jólétet" típusú mondatok után már nem támad ingerünk felpofozni magunkat, amiért ilyen sületlen gondolatokra ragadtattunk. Hátha képesek vagyunk agyunkat, amit én személy szerint lassan testünk legizmosabb és legedzhetőbb szervének tekintek, olyan üzemmódba állítani, amelyben minden egyes rezdülésére a könyvben is említett Mr. Kétely sarkára lép és csendben a sarokba penderíti, hogy továbbléphessünk, megbocsájthassunk, elfelejtsünk és elengedjünk mindent, ami boldogulásunk gátja lehet.

A sok, szerintem hasznos gondolat közül, ízelítőként szerepeljen itt konkrétan tíz tanács, elolvasásra, meggondolásra, ha kell kételkedésre, de mindenképpen gazdagodásra, segítségül, hogy magunkat is szerethessük- mert általa lesz könnyebb aztán megszeretni másokat.

1. Ne becsméreld magad!- Ha elhitetjük magunkkal, hogy jók vagyunk, bármi történjék is, könnyen tudunk változtatni az életünkön. Akkor ütközünk a legtöbb nehézségbe, amikor hibát keresünk magunkban.
2. Hagyj fel önmagad riogatásával!- Sokunkat ijesztő gondolatok tartanak rettegésben, és sötétebbnek látjuk a dolgokat, mint amilyenek. Ha azt tapasztalod, hogy folyton egy negatív képzet vagy egy szorongató helyzet jár a fejedben, helyettesítsd azt egy számodra kellemes képpel.
3. Légy gyöngéd, kedves és türelmes magadhoz!- A türelmetlenség ellenszegülés a tanulásnak. Anélkül akarjuk megkapni a válaszokat, hogy megtanulnánk a leckét vagy megtennénk a szükséges lépéseket. Nem fogjuk megszeretni magunkat egyik napról a másikra, de mindennap egy kicsit jobban szerethetjük magunkat.
4. Tanulj meg gyöngéden bánni elméddel! - Akkor bánunk jól magunkkal, ha nem hibáztatjuk, kárhoztatjuk, büntetjük és gyötörjük magunkat.
5. Dicsérd magad!- A kritika letöri az önbizalmat, míg a dicséret szárnyakat ad neki. Becsüld saját erődet, lényed isteni részét. Fogadd akkor is kegyesen a jót, ha úgy érzed, nem illet meg.
6. Ha szereted önmagad, jót akarsz magadnak.- Fordulj barátaidhoz és engedd, hogy segítsenek. Akkor vagy igazán erős, ha mersz segítséget kérni, amikor szükséged van arra.
7. Szeresd rossz tulajdonságaidat!- Ezek is a te teremtményeid, ahogy mindnyájan Isten teremtményei vagyunk. Te is, én is döntöttünk már rosszul, s ha kitartóan büntetjük ezért magunkat, idővel úgy hozzászokunk, hogy nagyon nehéz lesz megválni tőle, és jobb döntéseket hoznunk.
8. Viseld gondját a  testednek!- Tekintsd szép háznak, amely egy darabig otthont ad neked.
9. Nagyon fontosak a tükör előtt végzett gyakorlatok. - A tükör előtti munkát sokféleképp végezhetjük. Nekem például minden reggel első dolgom a tükörbe nézni, és kijelenteni: "Szeretlek. Mit tehetek ma érted? Hogyan tehetnélek boldoggá?" Figyelj a belső hangodra és kövesd utasításait. A tükör előtt meg is bocsáthatsz. Bocsáss meg magadnak és bocsáss meg másoknak. 
10. Szeresd önmagadat most- ne várd, hogy az érzés önmagától jöjjön. Már csak megszokásból vagy elégedetlen magaddal. Ha elégedett tudsz lenni magaddal, ha szeretni és becsülni tudod önmagadat most, akkor, amint valami jó történik veled, képes leszel élvezni azt. Ha egyszer megtanulod szeretni önmagadat, a többi embert is szereted és elfogadod.

(Végül szeretném, ha értenéd, ezek a gondolatok nem kioktatásul kerültek ide. Magam is úton vagyok, azon dolgozom, hogy tisztába kerülhessek mindazzal, aki vagyok és végre megértessem magammal, mindaz, amit történik velem nem feltétlenül az életben elkövetett hibáim végtelen halmaza. Az egyes pontok után fűzött gondolatok mind Louise L. Hay: Az erő benned van című könyvéből származnak, de megfogtak és úgy gondolom, méltón kiegészítik és segítenek megérteni azt a tíz utat, ami magunktól visz magunk felé.)

Ajtók

Tegnap este láttam egy filmet Tample Grandinról, egy számomra teljesen ismeretlen emberről. Mezőgazdasági eszközöket tervezett, és sokat küzdött azért, hogy az állattenyésztés "emberségesebb" legyen. Nem szeretnék belemélyülni a történetbe, de érdemes szem előtt tartani, hogy Tample több szempontból is hátrányos helyzetből indult neki az életnek. Nemcsak azért, mert nőként igyekezett érvényesülni és nézeteinek elismerést, érvényt szerezni egy nagyon férfias területen, de betegsége miatt is (Asperger-szindróma, az autizmus egyik fajtája), ami eleve nehezebbé tette számára a kommunikációt, az önkifejezést.

Az ő történetéből maradt meg bennem az ajtó, mint szimbólum. Jele az újnak, az ismeretlen felé nyitásnak, jele a bátorságnak, amivel belevágunk valami olyanba, amit eddig nem mertünk, nem próbáltunk. "Az ajtó kinyílt és én beléptem rajta"- hasonló mondat hangzik el a filmben több esetben is a főszereplőt alakító Claire Danes-től. Pedig belépni még átlagemberként sem egyszerű, egy ajtó még azt is könnyen megállásra kényszeríti, aki szabadabban képes kifejezni magát, közvetlenebbül teremthet kapcsolatot a környezetével.

Mindenhol ajtók vannak. Ha hagyjuk megállítanak, elgondolkodásra kényszerítenek, visszafordítanak, de ha úgy döntünk, tovább engednek, új irányokat tárnak fel előttünk, elzárják, amit nem látnánk és látni engedik, ami fontos számunkra. Csak mi dönthetjük el, hogy van-e bátorságunk lenyomni a kilincset és szembenézni azzal, ami odaát vár ránk.

Talán azt sem gondolnánk, milyen egyszerű egyes ajtókat megnyitni. Mennyire nem múlik máson, mint rajtunk, hogy utunk szabadon folyhat-e tovább a fénybe, melegbe, új irányba, az áhított célok felé, vagy megállásra kényszerülünk. Hihetetlennek tűnhet, hogy már a szándék, az akarat, a figyelem, a koncentrálás milyen hatással lehet az előttünk feszülő élettelen fadarabra!

Ne higgy nekem, nem akarlak okosabbá tenni! De amit az ajtókról írok az velem történik- folyamatosan. Legszemléletesebb példa erre a terhességem, amit el sem tudtam képzelni, miért kaptam a sorstól. Amivel kapcsolatban jó ideig a tehetetlenség és a bizonytalanság uralkodott rajtam. Mert döntenem kellett, felelősséget vállalnom és választanom, ha úgy tetszik két ajtó között. Míg ott álltam bizonytalanul és legszívesebben messzire dobtam volna a nyomasztó lelki terhet, a folytatás rejtve maradt előttem. Csak topogtam és forogtam és rágtam magam.
Majd eldöntöttem, hogy felvállalok egy utat. Fel mertem emelni a kezem, hogy belökjem az egyik ajtót, és azt mondtam, innentől már a választott úton maradok. Erre pedig a világ is reagált. Elfogadta a döntésem és adta a következő követ a "sárga köves úton". Ami mellett elkezdtek gyűlni a mosolyok, a pozitív visszajelzések. Néhány feltett és fel nem tett kérdésre bátorító válaszok születtek, lehetőségek kezdtek kirajzolódni.


Nem történt csoda. Egy elhatározás kellett. Utána, mintha a világ is erre várt volna, valahogy megszaporodtak a kellemes benyomások. Éreztem a telefonban a családsegítő hölgy örömét, egy elvileg előjegyzés alapján történő vizsgálat az elhatározásomtól két órán belül lezajlott, mindenki, akinek az életére hatással volt jól fogadta, hogy egy új élet van készülőben, aki annak megélésére esélyt is kapott.

Erről szólt, döntésről, vállalásról, felelősségről. Arról, hogy elhiggyem, ha első megközelítésben hibáztam is, akkor és ott azt tettem, ami abban a helyzetben, azzal a tudással, az életem akkori állapotában tőlem a legjobb volt. Hiszem, hogy erre (és nem többre) a jövőben is képes leszek, és életem minden előszobájában a megfelelő ajtó felé fordulok.