2013. február 17., vasárnap

Hogy legyek jó?

Nem jó nő akarok lenni, arról már letettem, különben is ez a kérdés hamarosan inkább nagylányomat izgathatná (bár ő elég öntörvényű ahhoz, hogy ezt figyelmen kívül hagyja). Nem az irgalmas szamaritánus, mindenkit segítő szent szerepére vágyom, nem vágyom a tökéletességre,  a feltétlen, osztatlan figyelemre, rajongásra (jajj, dehogynem...). Csak arra, hogy mikor a nap végén lehajtom a fejem, érezhessem, hogy megtettem mindenben, amit megtehettem, és ezt kicsit mások is látják.

Most nem vagyok nyugodt. Próbálom elfogadni magam, azt a sok évre elzárkózott, bátortalan, határozatlan, de sokszor forrongó dühtől fűtött embert, aki nem tud elengedni, megbocsátani, néha magasról nem érdekli mások véleménye, mégis mások kritikáitól kap feloldhatatlan görcsöket. De nem tudom- önmagam feltétel nélküli szeretete teljesíthetetlen küldetés számomra. Mert árad felém, hogy amit teszek nem elég, nem jó, nem vagyok jó anya, nem vagyok igazán jó feleség, jó gyereke anyámnak, jó lehetőség a munkáltatók számára, jó felhasználó a szolgáltatók szemében, jó menye az anyósomnak és a és a és a és a és a...

Már hosszú ideje azon töröm a fejem, minek hogyan is felelhetnék meg? Mi is legyen fontos, mit vegyek előre, mi nyugtatna meg- de ebben a képletben számomra annyi az ismeretlen, hogy a megoldása távolabbinak tűnik számomra, mint a Mars.

Jó, hát ez egy panasz. Nyafogok itt, hogy nem tudok megfelelni. Miközben az a kérdés is piszkál, hogy valahol legbelül nem adtam-e fel rég? Nem egyszerűbb-e nekem is a billentyűzetbe sírni a bánatom?  De az a helyzet, hogy félek. Félek, ha nem mondok nemet, a saját életemet teszem tönkre, ha pedig igen, akkor másokét. Meddig tart a lelkiismeret határa? Meddig tarthat a feltétel nélküli hála? Meddig mehetek el mások védelmében és meddig, ha a saját életemről van szó? Lehet elég a segítség, amit másoknak nyújtok, vagy a felelősség örökre az enyém? Ha teljesítek egy kérést az az út vége, vagy csak egy kisujj, ami a Kiapadhatatlan Igények kezéhez tartozik? Mikor leszek jó ember? Lehetek egyáltalán az?

Még ahhoz is gyáva vagyok, hogy tisztán leírjam, mi bánt! Mert nem akarok másoknak sebet. Lehet, hogy hazug szemét vagyok, mert itt forrongok, ahelyett, hogy jól kikiabálnám a bajom? De vezetne az is bárhová?

Ez a baj. És az, hogy nem látom az utat. És az egyensúlyt. Hogy legyek jó, hogy legyek elég? Lehet ilyen? Létezik, hogy minden kérdéses helyzetben minden fél nyertes legyen és én is nyugodtan alhassam?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése